Ismét Szülői körben telt a délutánunk
Ezúttal a figyelem, a koncentráció, illetve ezek hiányáról és következményeiről hallottunk hasznos információkat a Szülői kör délutánján.
Dr. Jordanidisz Ágnes, tanulási terapeuta, gyermeknyelv-kutató, a NILD Tanulás Terápia program magyarországi meghonosítója fogadta el meghívásunkat. Az ő tolmácsolásában gondolkodhattunk közösen arról, hogy milyen tényezők játszhatnak szerepet a gyermek gyengébb teljesítménye mögött, illetve, hogy hogyan hat a gyermekünk lelkiállapota, esetleges szorongása, stresszkezelése a kognitív fejlődésére. Megtudtuk továbbá azt, hogy hogyan befolyásolja a szem funkcionális problémái, a hallási – és egyéb – túlérzékenység a teljesítményt és a figyelmet.
Mindannyiunk nevében mondhatom, hogy útravalóul elgondolkodtató, és inspiráló gondolatokat kaptunk arról is, hogy hogyan tudunk mi, szülőként részese lenni gyermekünk fejlődésének.
Örömmel tapasztaltuk, hogy a szülők körében is nagy érdeklődést váltott ki ez a téma, bízunk benne, hogy a jövőben lehetőségünk lesz részletesebben is kibontogatni ezt a mindannyiónkat érintő kérdéskört.
Gabos Renáta