Kirándulás Gödöllőn
A 7. a osztály látogatása a Gödöllői Grassalkovich-kastélyban
Október 11-én, pénteken a Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program keretében ellátogattunk a Gödöllői Királyi Kastélyba. Az első két tanítási óra után felkerekedtünk, hogy busszal, villamossal és hévvel odautazzunk. Habár hosszú időbe telt, közben sokat beszélgettünk, nagyokat nevettünk és játszottunk, így a két óra hamar elrepült.
A múzeumpedagógiai foglalkozás kezdete előtt még majdnem egy óránk volt a kastélykertben játszani, majd egy kedves hölgy vezetésével elkezdtük bejárni az állandó kiállítást. Csapatokra oszlottunk, amik a kastélyhoz kötődő híres személyekről voltak elnevezve. Mindenkinek főleg a csapat témájának megfelelően kellett figyelni az információkra. Az járt jól, aki mindenre figyelt, mert a séta végén minden csoport felolvasott három állítást a saját témájában, a többieknek pedig meg kellett mondani, hogy ezek közül melyik volt hamis. Sok érdekességet megtudtunk a korabeli férfi és női divatról, háztartásról, a kastélyhoz kötődő Grassalkovich családról és történeteikről. Ez a foglalkozás másfél órát vett igénybe. Ezután még negyedórát eltölthettünk a parkban, majd elindultunk haza.
Összességében nagyon jó volt ez az osztálykirándulás, segített, hogy az osztályközösségünk még jobbá váljon.
Mindenkinek ajánljuk, hogy látogasson el a Gödöllői Királyi Kastélyba.