Látogatás a Bibliamúzeumban
A 6.a osztály diákjaival hittanóra keretében látogatást tettünk a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Kollégiumának épületében található Bibliamúzeumban. Timár Gabriella múzeumvezető tárlatvezetéssel mutatta be a kiállítást.
A Bibliamúzeum kiállítása arra a kérdésre kíván választ adni, miért fontos a Szentírás a mai korban is, miért érdemes kézbe venni, kézbe adni és olvasni. A Biblia világát eredeti régészeti tárgyak, másolatok, hagyományos és új interaktív eszközök segítségével mutatják be. A múzeumi terek a teremtéstörténettől kezdve az újszövetségen keresztül vezetnek minket el addig a korig, amelyben megalakulnak az első keresztény közösségek, megépülnek az első keresztény templomok. A kiállítás egy-egy állomása érzékelteti a kortörténeti hátteret, amelyben a Biblia történeteinek szereplői éltek.
Sokféle állat él az ember közelében, így volt ez a bibliai időkben is. A múzeum régészeti műtárgyai sokszínű állatábrázolásokat rejtenek, különböző jelentéstartalommal, szimbólumvilággal. Ezért a tárlatvezetés után a tanulóknak egy játékos múzeumi adatlap segítségével régészeti műtárgyakat kellett megkeresni és azokról információkat gyűjteni.