Tanévzáró beszédek
A 2021/2022-es tanév évzáróján Varga Tünde igazgató asszony és Édes Árpád lelkipásztor által elmondott beszédeket közöljük.
Az eseményről további fotók a honlap galéria oldalán találhatóak.
Kedves gyerekek!
Nagy érdeklődéssel figyeltem az utolsó tanítási napokon, hogy miként formálódnak és sorakoznak fel a tantermek tábláin a várva-várt VAKÁCIÓ betűi. Örömmel láttam, miképp kerít hatalmába bennneteket a szünidő közelségének izgalma.
A táblákat fürkészve jutott eszembe Csukás István írása a Téli tücsök meséi.
Ez a téli tücsök valamikor nyári tücsök volt, s egy terepszínű hátizsák bal zsebébe bújva került egy szigetről egy szobába. Szeretett a hátizsákban aludni, mert ha behunyta a szemét, és megszagolta a kifakult vásznat, még érzett valamit a nyárból. A szobában, ahová került, volt egy írógép, s olykor a tücsök gondolt egyet, és felugrott a billentyűre. A billentyű lenyomódott, és a kar rácsapódott az írógépbe fűzött fehér papírra. A téli tücsök eltűnődött a nyomtatott betűkön, s azon merengett, hogy mire emlékezteti ez a fura jel az írógépbe fűzött papíron!
Jómagam is eltöprengtem az általatok formált betűkön. Vajon nektek, milyen emlékképek villanhatnak be a tanév pillanataiból a vakáció betűiből. Nektek mi jut eszetekbe, mi a legelső legszemélyesebb, legfontosabb emléketek?
Engedjétek meg, hogy megosszam veletek találgatásaimat. Kezdjük az első betűnél!
V- versenyek
Számos tanulmányi és sportversenyen vettetek részt, kiváló eredményekkel. Boldogító volt szurkolni nektek, együtt örülni veletek.
Ti magatok tudjátok, nektek, melyik díj ér e legtöbbet.
A – alkalmaink
Rengeteg rendezvény, ünnepély, esemény, történés színesítette tanévünket. Néhányat idéznék fel a teljesség igénye nélkül.
Járhattatok a Pál utcai fiúk nyomában, rejtélyes nyomokat követhettek QR-kódok alapján, evezhettetek a soroksári holtágban, ismerkedhettetek a vadvilággal a Fővárosi Állatkertben, farsangolhattatok, országjárást tehetettetek Mátyás királlyal, felejthetetlen napokat tölthettetek a Zánkai táborban, múzeumi sétákat tehettetek, színházi élményekkel gazdagodhattatok.
K – közösség
Közösségeitek örömteli programjai, átélni azt, hogy együtt lenni jó!
Á – áhítatok
Az áhítatok áldott alkalmai, ahol mi felnőttek rácsodálkozhattunk a ti gyermeki hitetek tisztaságára, mélységére.
C – célok
Szeptember 1-jén a tanévnyitó ünnepélyen feltettem számotokra azt a kérdést, a tokiói olimpiai játékok tükrében, hogy nektek mi a célotok ebben a tanévben? Ti, milyen edzéstervet készítettetek? A bizonyítványaitokat aláírva láthattam, hogy ma többen közületek boldogan vehetitek át a megérdemelt értékelést, melyek mögött fegyelmezett felkészülés, példás kitartás és szorgalom áll.
Ó – tanóra
A vidám hangulatú órák, az iskola falain belül és kívül, melyeken gazdag ismereteket szerezhettetek, megismerve a mindennapok titkaiban rejtőzködő sok-sok csodát.
I – imádság
Az I betűről nekem az imádság, a hálaadás jutott eszembe. Van okunk a hálaadásra, a 2021/2022-es tanév gazdag áldásaiért.
Kedves gyerekek, a tücsök a következő mondatot írta az írógépbe fűzött papírlapra:
A SZIGETRE VÁGYOM
A ti osztályközösségeitek is egy-egy sziget, a szenczi iskola szigetvilágában, ahova szeptember elsején szeretettel várunk vissza benneteket!
Mindenkinek örömteli vakációt kívánok! Szolgáljon a szünidő mindenki testi-lelki épülésére!
Dávid azonban így felelt Saulnak: Pásztor volt a te szolgád apja juhai mellett, és ha jött egy oroszlán vagy medve, és elragadott egyet a nyájból, utánamentem, leterítettem, és kiragadtam a szájából. Ha pedig ellenem támadt, megragadtam a szakállánál fogva, leterítettem és megöltem. Leterítette a te szolgád az oroszlánt is, a medvét is.
Sámuel első könyve 17,34-36
Kedves gyerekek, tanuló ifjúság, kedves szülők, tanítók, tanárok és munkatársak!
A következő kérdést tettem fel magamnak, hogy mi is legyen a kívánságom számotokra az egész nyári szünetre nézve? A kívánságom így hangzik: legyetek hősök!
Adja magát a kérdés, ki is a hős? A hős az, akiről először nem gondolná senki, hogy az. Nagy utat tesz meg, általában valami világvégi helyről indul. Megküzd a sárkánnyal, az akadályokkal, kiszabadítja hercegnőt, vagy megszabadít egy országot, aminek a felét megkapja, a hercegnő szívét pedig teljesen.
A felolvasott bibliarészben is egy ilyen hősről olvasunk, Dávidról, aki a legkisebb fiú volt a családban, amíg testvérei katonáskodtak, ő otthon pásztorkodott.
Lehetnek ezzel kapcsolatban kifogásaink. Hol vannak a hercegek és a hercegnők és hol vannak a vadállatok? És mi nem pásztorok vagyunk, nem azzal telik már 50-60 éve a gyerekek nyara, hogy libákra vagy tehenekre vigyáznak.
Arra szeretném felhívni a figyelmet mindenekelőtt, hogy nagyon is adva van a helyzet, hogy hősök legyünk. Először is mindannyian pásztorok vagyunk. Vigyázunk magunkra, egymásra, kis és nagyobb testvéreinkre a nyáron. Másodszor vannak sárkányok is, amellyel meg kell küzdenünk.
A nyári szünetben leküzdendő sárkányok közé tartozik az unalom-sárkány.
Nagyot ásít, ránk nehezedik majd agyon nyom. Ásítással táplálkozik. Ma mit csináljunk? Kérdezzük. Érdemes talán így feltenni a kérdést, mi űzi el? A választ meg kell találni mindenkinek. Annyit tudhatunk, ha fejlődni tudunk valamiben és ezt célul tűzzük ki a sárkány elkezd összemenni. Volt egy diákom egyszer, aki azt tűzte ki, hogy minden nyáron kipróbál egy szakmát. Kertészkedés, asztaloskodás. De lehet próbálni egy sportot, vagy egy hangszert. Ha fejlődsz, a sárkány megy össze. Dávid sokat gyakorolt, zenét szerzett, ő írta a legtöbb zsoltárt. Az is segít, ha keresünk társakat hozzá. És keressünk társakat.
Ebben a helyzetben nyújtogatja nyakát egy másik szörny, a kocka-szörny, vagy kütyü sárkány, aki teljesen be tud szippantani. Elmarad a könyv, a mosogatás, nem ér minket a nap sem. Nem kell bemutatni különösebben. Úgy gondoljuk, hogy levágtuk az unalom sárkány nyakát, de nő helyébe másik, a kütyü sárkányé. Nagyon erős ez a szörny, nemcsak a gyerekeket fenyegeti.
A jó hír, hogy ez a sárkány pórázon van és addig tart a lánca, ameddig a wifi térerő. El lehet menekülni előle.
Ha kimegyünk a szabadba, és mondjuk sportolunk. Vagy akár bent társasozunk. A sportolással, a társasjátékkal azonban az a helyzet, hogy ott is leselkednek a sárkányok a vetélkedés sárkánya, amely veszekedéssé tudja változtatni, ami versenynek, meccsnek indult. Minél nehezebben viseljük a vereséget ez a sárkány annál nagyobbra nő. Hogyan lehet legyőzni? Például úgy, hogy méltósággal viseled a vereséget, tudatosítod magaddal, mindig van egy következő esély. A győzelmet pedig méltósággal éled meg. Segítesz a másiknak ebben. Akkor elkezd elviselhető méretűvé csökkenni.
A helyzet az, hogy persze nem olyan könnyű hősnek lenni, főként úgy, hogy mindig leselkedik egy szörny, akin uralkodni kell, akivel minden nap meg kell küzdeni. Főként, hogy ezek belül vannak.
Olvasunk a Bibliában Valakiről. Aki azért jött, hogy megszelídítsen minket és a bennünk lévő vadságot. Nem olyan, mint a többi herceg, aki Dávid királytól származik, aki legyőzte a medvét és az oroszlánt a juhai védelme érdekében. Hanem olyan, aki békét és erőt áraszt, hogy egyszerűen megszelídülnek körülötte a vadak. A Márk evangéliuma elején olvassuk, hogy Jézus Krisztus megkeresztelkedése után kiment a pusztába, ahol vadállatok között lakott. Biblia azt mondja, hogy kell jönnie egy igazi hősnek, aki képes megszelídíteni a szörnynek tartott vadakat. Képes a bennünk lévő erőket is lecsendesíteni. Az igazi hős Jézus fegyvere az, hogy mindenekelőtt időt tölt velünk. Jézus ugyanazt teszi velünk is mint a pusztában az állatokkal. Velünk tölt időt, és hagyjuk, hogy formálja a szívünket.
Igyekezzünk hát mi is időt tölteni Vele! És kérjük tanítson minket és segítsen legyőzni a sárkányokat, hogy ősszel megerősödve folytathassuk az utunkat.
Áldott szép nyarat kívánok mindenkinek!