A Zene világnapja hangszerekkel

1975 óta az UNESCO jóváhagyásával október 1-én ünnepeljük a Zene világnapját.

Ennek alkalmából az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnázium művésztanárai adtak koncertet tanulóink számára. Varga Hajnalka és Tóth Anna Zita fuvolán, Ábrahám Sára csellón, Kocsis Nagy Klára és Racskó Eszter zongorán működött közre.

A klasszikus zenei részleteken kívül a gyerekek nagy örömére részletet hallhattak a Harry Potter című film zenéjéből, valamint 3 református dicséret is elhangzott. Külön érdekessége volt a programnak Racskó Eszter előadása, aki saját magát kísérte, miközben gyönyörűen énekelt.

A közreműködő előadókat a gyerekek már ismerték, hiszen ők tanítanak az idén iskolánkban elindult zeneiskolai oktatásban is.

Köszönjük a nagyszerű műsort, reméljük sokszor fogjuk még őket hallani!