Ismerkedés a Vadvilággal

Iskolánk több osztálya is ellátogatott a Fővárosi Állatkertbe március 3-án, a Vadvilág napra.

Az Állatkert és partnerszervezetei a Vadvilág Nap programjaival idén a kulcsfajok védelmére és rajtuk keresztül az életközösségek megőrzésére hívták fel a figyelmet. A programok között voltak gondozói előadásokkal kísért légy-ott programok, az élőhelyvédelmi és visszavadítási munkákat bemutató filmvetítések és állomáspontos játék, ahol korosztályokra szabott feladatokkal és ajándékokkal várták az osztályokat.

„Az ENSZ március 3-át a Vadvilág Világnapjává (World Wildlife Day) nyilvánította. A választás azért esett erre a dátumra, mert a veszélyeztetett vadon élő állat- és növényfajok nemzetközi kereskedelméről szóló egyezményt (CITES) ezen a napon fogadták el. Ez a világ egyik legnagyobb természetvédelmi megállapodása, amely kifejezetten azzal a céllal jött létre, hogy ellenőrizze a veszélyeztetett állat- és növényfajokkal folytatott kereskedelmet, illetve megtiltsa azokét, amelyek már a kipusztulás szélére kerültek. https://www.zoobudapest.com/”