Mindennapi zene iskolásoknak
Interaktív rendhagyó énekórán jártunk március 9-én iskolánk tanulóival a Pestszentimrei Közösségi Házban. A programsorozat mostani alkalmán Borbély Mihály Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zenész jazzt játszó kvartettje adott koncertet.
A mindennapi zenehallgatás boldoggá tehet mindenkit. A „Mindennapi zene” című sorozat lehetővé teszi az általános iskolás gyerekek zenei ismereteinek, műveltségének gyarapítását. A rendhagyó ének-zene órán a hallgatók megismerkedhetnek különféle, kevésbé ismert hangszerekkel és neves zeneművészekkel, a klasszikus zene, a népzene és a jazz területéről.
A koncertek rendkívül tanulságosak és szórakoztatóak. A szerkesztő-műsorvezető, Könczei Árpád, a résztvevőket is bevonja a beszélgetésbe. Bemutatkoznak a művészek, koncertjeikről, együttesük tevékenységéről adnak átfogó képet, bemutatják a hangszereket. A gyerekek igazi zenei műveltségre tesznek szert, nagy figyelemmel és fegyelemmel kísérik az előadást. A szervezők és a művészek, minden alkalommal dicsérettel köszönik meg a részvételt.
Idézet Borbély Mihálytól a koncert után:
„Micsoda öröm, amikor száz gyerek csendben figyel, hallgatja muzsikánkat, s amikor aztán kétszáz pici tenyér tapsa csattan!”
A sorozatban még két előadás lesz:
2022. március 23. szerda 14.30 (55 perc) – Szatmári Zsolt, klarinétművész, a Nemzeti Filharmonikusok szólamvezető klarinétművésze és egy zongorista kísérő.
2022. április 6. szerda 14.30 (55 perc) – Gál Tamási Anna fiatal hegedűművész és Szokolay Ádám zongoraművész.
A koncerteket szeretettel ajánljuk minden tanulónak!