Karácsony

Iskolánk december 9-én és 10-én megrendezi a szokásos karácsonyi vásárt. Osztálykarácsonyt december 16-án az órák után tartanak az osztályok. A karácsonyi ünnepség december 17-én lesz felvételről, amit az az alsósok 1. órában, a felsősök 5. órában néznek meg.

Evangéliumi karácsonyi műsor

Az adventi várakozás vége felé közeledve református iskolaként még inkább igyekszünk, hogy meghitté és lelkileg is feltöltődést adó karácsonyi ünnepséget szervezzük diákjainknak. Hagyományaink szerint a templomban emlékezünk Jézus születésére, de idén a járványhelyzet miatt nem jelenhetett meg itt az egész iskola. Az evangéliumi karácsonyi műsorról felvételt készítettünk és ebben a formában igyekeztünk visszaadni Jézus születésének csodáját.

Lelkes gyereksereggel – a 7.a osztály tanulói és néhány 5. a-s fiú – készültünk. Zenei betétekkel és az énekkar szolgálatával próbáltuk még bensőségesebbé tenni az ünnepet. A diákok és a pedagógusok együttszereplése tette teljessé ezt az ünnepet.

Karácsonyi műsor