Múzeumi séták Budapest 2021

Kiemelkedően fontosnak tartjuk, hogy tanulóink az iskola falain kívül is tapasztalatokat szerezzenek, ezért nagyon örültünk a múzeumlátogatás lehetőségének. A XVIII. kerület által kiírt pályázaton nyert összegből iskolánk kiváló diákjai a Csodák Palotájában jártak október közepén. Az élménygazdag délelőttöt a Richter Gedeon Laborban kezdtük, ahol a gyerekek aktív részesei lehettek „Az okostelefon a laborban” elnevezésű foglalkozásnak. Fehér köpenyt és védőszemüveget kaptak és kisebb csoportban dolgozhattak a feladatokon. Büszkén figyeltük őket, mennyire gondjuk volt arra is, hogy a csapatuk minden tagja részt vállalhasson a kísérletekből. A feltett kérdésekre is kiválóan válaszoltak.

Aztán körbejárták a múzeum helyszíneit és elmerülhettek a csodákban. Kisebb csoportokban vagy párban járták végig és játszva ismerkedtek meg a természettudomány területeivel. Sok volt a látnivaló, hiszen két szinten kb. 250 interaktív játékot lehet kipróbálni. A földszinten az Űrállomás és a Természet műhelye kihagyhatatlan helyszín: az előbbi a Naprendszer fizikáját és az űrkutatás eredményeit mutatja be, míg az utóbbiban megtekinthető a homoksivatag modellje. A gyerekek az interaktív asztalokat is kipróbálhatták.

Izgalmas és élménydús programmal gazdagodtunk.